Menü

KONYHA
A katartikus, együtténeklős fesztivál-bulik után a KONYHA háromfős csapata visszatér a klubokba, hogy katartikus, együtténeklős bulikat toljon ott is. A “Százszor visszajátszott” sikere nyomán egy ország által megismert csapat az LGT által teremtett hazai zenei hagyomány XXI. századi zászlóvivője: a szerethető dalokat kiemelkedő hangszeres zenészek adják elő, akik olyan sorokat énekelnek, amelyek személyesek, mégis mindenki számára meghagyják a helyet a saját történetünknek és ismeretlenek ezreiből teremtenek közösséget. Szepesi Mátyás dalszövegíró-frontember a konyhai beszélgetésekhez a szív kamráiból hozza fel a bort, míg társai – Badics Márk dobos és Haller Dániel basszusgitáros biztos kézzel válogatják a legkülönbözőbb alapanyagokat változatos zenéjéhez, funktól punkig egyaránt.

ZAPOROZSEC
Egy átlagos nyári délután volt. A legenda szerint éppen fociztunk. Ekkor jött az ötlet: „Csináljunk zenekart!” Megkapó spontaneitás. Így csak nagy dolgok kezdődnek. „Csináljunk!” Beszáll, indít, egyes, gáz… Azóta is robogunk, a kocsiban a dalaink szólnak, visszük őket „ezer tájon át”. Nem sietünk, élvezzük az utazást. Mégis sok helyen megfordultunk már. 2015-ben az első albumon Mr. Gorskyval az űrben kalandoztunk, jártunk a Holdon, voltunk a Marson, lelógattuk a lábunk a világ peremén, de volt, hogy parányi atomok körül körözve kutattuk a szerelem mibenlétét. 2018-ban feltettük a második lemezt. Ez volt a Pixelek. Kaleidoszkóp szemű lányok, Éjjeli pillangók és Movie Starok társaságában úgy éreztük ez a túra már inkább egy őrült trip. Ebben a fergeteges forgatagban kellett újra rátalálnunk darabjaira hullott önmagunkra. Rájöttünk, hogy ez már nem sétakocsikázás. De itt vagyunk, suhanunk, ha akarod téged is felveszünk, és gurulunk a „végtelenbe és még tovább”